„A
kórházfolyosó csendes. Éjszaka van. A nővérpult felett ketyegő óra szerint már
éjfél is elmúlt. Távolabbról hallom az éjszakás takarítónő motoszkálását. A
felmosószer éles fertőtlenítőszagán túl egy parfüm lenyomatát érzem. Egyből
megéberedek tőle. Ismerem az illatot, a márka mégsem jut az eszembe. Klári
használta ugyanezt.
Felkelek
a kényelmetlen fotelból, kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat. Kizavarom a
gondolataim közül Klári emlékét. Most már elmondhatom, hogy könnyen megy.
A
tévére csak egy futó pillantást vetek. A szilveszteri kabaré ismétlése még
mindig tart, de nem túl érdekes, ezért is aludhattam be rajta. Annuskát sehol
nem látom. Biztosan valamelyik kórteremben van, a betegeket ellenőrzi.
Elindulok, hogy megkeressem, de pár lépés után megtorpanok. Ismét megérint az
édeskés parfümillat, és ezúttal már a fojtott sírást is hallom. Odasietek a
tizenkettes kórteremhez, óvatosan beljebb hajtom a résnyire nyitott ajtót. Csak
az ágy fölé szerelt kislámpa ég az egyágyas szobában, és a néma gépek
monitorai. A parfümillat erősebben érződik.
Panka
mozdulatlanul fekszik a takaró alatt, mellkasa a lélegeztetőgép ritmusára
emelkedik-süllyed. A kislány már tizedik napja kómában van. Egy autós gázolta
el, miközben a zebrán akart áthajtani a biciklijével. Az anyja éjjel és nappal
egyaránt mellette van. Nem vesz észre. Lehajtott fejjel, félig törökülésben
gubbaszt az ágyhoz húzott fotelben, és csendesen sír. Az ölében Panka
szétnyitott naplója hever. Az ápolóktól tudom, hogy minden nap azt olvassa, hol
hangosan, hol csak magának.”
A teljes novella elolvasható itt: http://patriciakoos.blogspot.hu/2017/10/fabyen-gyermekek-nyulak-es-dontesek.html vagy itt: http://irokhaakarok.blogspot.hu/2017/09/egy-kategoria-ezernyi-tortenet_29.html#more
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése