Johhny Silver

Johhny Silver (Rátkai Szilver)


1970-ben születtem Szentgotthárdon. A történelmi regények mellett hamar rátaláltam a sci-fi és a fantasy világára, ami aztán elszabadította a fantáziám.
Az első írásaim még középiskolában készültek. Főként a sci-fi és fantasy novellákat kerültek ki az írógépből, mellettük akadt krimi és horrortörténet is. Az első megjelenések a helyi lapba írt  újságcikkek voltak, amiket a Meghökkentő Mese sorozatba bekerülő két novellám (1990. „Az utolsó bezárt ajtó” és 1991. „A bérgyilkos”) követett. A legsikeresebb írásom sokáig a „Furcsa páros” című novella volt, ami a 1993. évi  Hugarocon irodalmi pályázaton második díjat kapott.
Nagyobb kihagyás után 2014-ben kezdtem újra aktívan foglalkozni írással. 2014-ben a Lidércfény AKF „A Nagy Háború” történelmi pályázatára készült „Árny az égen” díjazásban részesült. Az 2015-ös évben pedig az Avana Egyesület Preyer Hugó irodalmi pályázatán oklevél dicséretben részesültem az „Ami nem változik” című novellával. Ugyancsak 2015-ben a Same Side Egyesület sci-fi pályázatán különdíjat kaptam a „Szemetes” című írásért, ami bekerült az Egyesület által kiadott ebookban. 2016-ban a Bizzarium ebook novelláskötetébe került beválogatásra a „Lélekvesztő” című történetem. Ezekben az időkben több novellám megjelent a Lidércfény AKF online folyóiratában, az Avana Egyesület oldalán, illetve az Aranymosás Irodalmi Magazin online oldalán.
Miközben folyamatos pályázatokkal feszegettem a komfortzónám határait, először a Magyar Íróképző képzésén, majd a Könymolyképző Íróiskolájában fejlesztettem az ismereteimet.
A 2017. év új kihívásokkal és pályázatokkal kezdődött, melyek kapcsán novelláim jelentek meg az AVANA Egyesület Új Galaxis antológiájának 25. számában („Ami nem változik” és a „Síri csend”), majd a Főnix Könyvműhely gondozásában a Könyvhéten bemutatott Halhatatlanok című köteteben („Unalom ellen”) is. Az idei évben várható a Spirit art Kiadó által szerkesztett Száznevű város címet viselő fantasy gyüjtemény megjelenése is, ahol szintén egy novellával („Rémségek városa”) jelenek meg.
Az írással párhuzamosan aktív tagja vagyok az Apolló Tintafoljai írókörnek, ahol sokszínű és érdeklődésű csapat dolgozik azon, hogy egymás támogatva friss, újszerű írásokkal lépjen a közönség elé.

Megjelenések:

Meghökkentő mesék (1990): Az utolsó bezárt ajtó
Meghökkentő mesék (1991): A bérgyilkos
Lidércfény AKF - A Nagy Háború. Árny az égen
Same Side sci-fi pályázat: Szemetes
Lidércfény AKF 2015/3. száma: Az Ön legjobb barátja
Aranymosás Irodalmi Magazin: A báb
Lidércfény AKF 2015/11. száma: Hatos fokozat
Lidércfény AKF 2016/1. száma: Rabláncon
Bizzarium harmadik novelláskötet: Lélekvesztő
Lidércfény AKF 2016/3. száma: Lélekvesztő
Lidércfény AKF 2016/4. száma: Glomp
Lidércfény AKF 2016/5. száma: Ködbe zárva
Lidércfény AKF 2016/6. száma: Kurgan
Lidércfény AKF 2016/7. száma: Fúria
Lidércfény AKF 2016/9. száma: Szemetes
Lidércfény AKF 2016/9. száma: A gazdaasszony
Aranymosás Irodalmi Magazin: Az Assylin
Új Galaxis antológia 25. szám: Ami nem változik, Síri csend
Halhatatlanok fantasy antológia (Főnix Könyvműhely): Unalom ellen
Aranymosás Irodalmi Magazin: Felütés
Száznevű város antológia: Rémségek városa
 Apolló Tintafoltjai blogon: Ami nem változik c. novella (2018. augusztus 30.)
Apolló Tintafoltja blogon: Síri csend c. novella (2018. szeptember 21.)

Elérhetőségek:

http://www.johhnysilver.hu/
kapcsolat@johhnysilver.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése